Blogot kezdeni a legszarabb dolog a világon. 

Najó, egyike a legszarabb dolgoknak a világon... :D
Szóval, vehetnénk úgy is, hogy ismerjük egymást, de ha így lenne, akkor meg nem indítottam volna blogot. Mert persze tele van ismerősökkel az ember, de nem lehet tudni, hogy vajon egyáltalán ilyen alapvető dolgokkal tisztában van-e az ember, például hogy az illető ismerősét éppen kipenderítették-e az egyetemről, vagy hogy hamarosan külföldre költözik, meg hasonlók. Úgyhogy vehetjük úgy, hogy heló, régi ismerős, meg úgy is, hogy húdöfákkárjú?

Első körben úgyhogy akkor annyit, hogy adott egy kalandos élettörténetű lány, aki X évvel ezelőtt még érdekesnek számított volna, ma már csak egy a története a több száz, meg ezer patchwork-családéból, akik különböző módokon szakadtak szét, és álltak össze. Álljon itt annyi, hogy Algériából és Debrecenből indult ki a történet, majd Budapesten folytatódott, több-kevesebb sikerrel. Kevesebb, mert még mindig diploma nélkül állok, és több, mert még mindig több lehetőségem van, mint az emberek nagy részének az országomban. 

Anyukám főleg egyedül nevelt, és a szép jövő reményében költözött föl Pestre, amikor megismerkedett a 3 éves kisöcsém apukájával. Az érettségi után én is jöttem vele, de persze fokozatosan önállósodtam, egészen addig a szintig sikerült eljutnom, hogy mindent magamnak fizetek, de persze ez nem ment valami zökkenőmentesen az egyetem mellett. Sőt, valljuk be, elég szarul ment. Bár kollégiumban laktam, az a havi 30-40 rugó tényleg semmire nem volt elég, úgyhogy általában a hónap első felében elvoltam, a másodikban meg teljesen bedepresszióztam, lehúztam a haverjaimat ezzel-azzal, és átjárkáltam anyámékhoz 3 nap szárazkiflirágás után melegkaját enni. 

Persze nem mondom, hogy ne lettek volna lehetőségeim. Mindig adott volt egy helyzet, amiből, ha kihozom a legjobbat, valszeg nyugodtan élek, de van egy olyan szörnyű tulajdonságom, hogy nagyon utálok nyugodtan élni, és valahogy mindig keresem a lehetőséget, hogyan tudnám felborítani az egyensúlyi állapotot. Ezt persze kézenfekvő úgy elérni (ha az egészségét nem akarja halálra rombolni az ember), hogy a körülményeket változtatjuk kényünkre-kedvünkre. Ha volt egy melóm nyáron, én tuti otthagytam, hogy inkább elmenjek stoppolni, ha volt egy jó kis albim, én biztos, hogy elbasztam a fiúügyeimmel, ha csak annyi lett volna a dolgom, hogy levizsgázzak végre mindenből rendesen az egyetemen, természetesen inkább elmentem főállásban aktivistáskodni. 

Egyrészt éreztem valahol, hogy negyedik éve taposom a BA-t, és még mindig nem lettem komolyabb, mint az elején, másrészt már én szégyelltem magam az oktatási rendszerben ezzel a hozzáállással, harmadrészt, mivel átkerültem fizetősre, jó lehetőségnek tűnt újra felvételizni, és visszakerülni az állami képzésbe. Mert nem mondom, azt mindettől függetlenül imádtam, amit tanultam, de nem akartam harmadjára is felvenni a diákhitelt, márpedig az egyetemi életet csak így tudtam volna megfizetni. Szóval így szakítottam meg a szakdolgozatírást, így dobtam el magamtól a lehetőséget, hogy diákkedvezményeket, félárvasági ellátást, szociális támogatást, vagy bármilyen más egyéb pénzösszeget kapjak, és így lettem diploma nélküli munkanélküli 22 évesen. (A hirtelen pénzügyi összeroskadást leszámítva) szabadabbnak érezve magam, mint az elmúlt X évben valaha. És hogy miért?

Alapvetően egész más a felfogásom, mint az ismerőseim többségének. Sosem tartottam magam egy nemzethez erősen kötődőnek, persze bennem is megvannak azok a hazafias érzelmek, melyek azt mondatják velem, hogy bármi is történik velem az életben, csak Magyarországon fogom igazán otthon érezni magam, és mindig büszke leszek arra, hogy itt születtem. De mindezt valahogy teljesen el tudom különíteni attól, hogy emellett világpolgárnak is tartom magam. Erős késztetést éreztem mindig is arra, hogy huzamosabb időre elhagyjam az országot ismét, mint tettem azt születésem után is (akkor Algériába költöztünk, állítólag 2 és fél éves koromig nem is voltam hajlandó magyarul, csak arabul és franciául beszélni). Imádok utazni (nem véletlenül vonatoztam körbe-körbe Magyarországon folyamatosan a gimis éveim alatt, és kezdtem el ide-oda külföldre stoppolni egyetemista fejjel), bár sose engedhettem meg magamnak, hogy több időt töltsek külföldön, egyrészt anyagi okokból, másrészt családi okokból. Mégis büszke vagyok rá, hogy elmondhatom magamról, hogy jártam már Ausztriában, Belgiumban, Németországban, Görögországban, Olaszországban, Hollandiában, Lengyelországban, Szlovákiában, Horvátországban, Szlovéniában és Szerbiában is. Ezt nem érzem túl soknak, inkább kevésnek, hiszen annyi olyan hely van, ahova szeretnék még eljutni, és egy csomó olyan is, ahova vissza akarok még menni. :)

Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a már említett családi okok megszűntek, az anyagi okok... nos, mondhatni azok is, de ezekről részletesebben a következő posztban! És hogy miért kezdtem blogolni? Egyrészt azért, mert szeretek írni (még ha ez ebből a posztból annyira nem is jön le, de hát fél 4 van, és utálok bemutatkozót írni, mint már említettem, szóval ne várjatok a témában túl nagy emelkedettséget), másrészt, mert az, hogy leírom, mi történik velem, engem is arra ösztönöz, hogy próbáljam a legjobbat kihozni a helyzetből, harmadrészt én is olyan infókkal szembesülök így egy új élet kezdete előtt, amik másoknak is hasznosak lehetnek a későbbiekben. Végül, de nem utolsó sorban, nem rejtett célom ezzel azt üzenni mindenkinek, hogy az embernek érdemes minél előbb beismerni legalább saját maga számára, hogy milyen hibákat követett el az életben, és rájönni, hogy mindannyian szabadnak születtünk, sosem késő élnünk ezzel a szabadsággal, ami megadatott nekünk. :)

Ja, és valamit még lehagytam a végéről: jaj, mert milyen menő videókat embeddelni! :D -Szóval íme az url névadója (kis változtatással) : Coldplay, ami régi, és már nem is nagyon hallgatom, dehát ugye a legtöbb sztori régre nyúlik vissza, mint mondtam. (És amúgyis, itt még rendes zenét játszottak:D)

,,Animals we are,
Disposable
Collapsible and raw"

,,Animal that runs
and I ran away from you
Because I'm scared
"Off you go, off you go"
(And you say)

If you're gonna go, go now
If you're gonna go, go now"